2010. február 7., vasárnap

23:22 - Ffffff...

Az egyik, hogy lehet, hogy sablont kellene váltani, mert ez nem engedi, hogy freeblogos kommentjeim legyenek. De nincs kedvem, szal nem tudom, mi legyen, bár lehet, hogy megnézem, mi a felhozatal.

A másik, hogy ma először éreztem, hogy Itthon vagyok a lakásomba, és valószínű, hogy az az oka, hogy beismertem magamnak, mit szeretnék olyan istenigazából. Még akkor is, ha azt nem lehet.

A harmadik, hogy ma reggel sikerült leírnom két olyan álmot, ami azt hiszem, tényleg jelent valamit. Ja, mert egy olyan 1,5 hónapja írom őket. De eddig mindig felismertem bennük a napi eseményeket, látottakat, és most nem. Lehet, hogy szimbolikusak voltak.

2010. január 27., szerda

21:24 - Non lo so - Je ne sais pas - Не знаю - I don't know - Mi ne scias - Nem tudom

Pocsékul indult ez az év. Zeusz kérdezte, milyen volt a tavalyi évünk, és ezzel még adós vagyok. Lehet, hogy ott kéne/kellett volna pedig kezdenem. De az is biztos, hogy ilyen pocsék indításom anyagi fronton még nem volt, amióta ebbe a szabadúszásba pedig belekezdtem. 2006 nem volt éppen rózsás, amikor munkahelyem volt, és kirúgtak, komolyan nem tett jót a lelkivilágomnak, de mégis valami újba kezdtem, hoztam egy döntést, hogy márpedig most megpróbálok megállni a saját lábamon, és lőn. Eddig mindig csak egyre több munkám lett, és minden évben egyre kevesebbet kellett kapálóznom, hogy összejöjjön annyi meló, amennyiből van annyi pénzem, hogy ne kelljen aggódnom amiatt, hogy be tudom fizetni a számláimat és hasonlók. Idén kiderült, hogy az egyik cégnél, ahol tanítok, lejárt a nyelviskolával kötött szerződésük, így új terdert írnak ki, amivel ugye nem tudni, mi lesz, és azt sem, hogy mi van a háttérben (ld. Welcome to Mutyiland), a másik, ami kiderült, hogy az egyik tuti cégemnél, az egyik páciens nem akarja folytatni az angolt, a másik meg egyedül nem akarja. Ez már eddig heti 16 óra mínusz. A többi cégeknél meg még nem indult be, és ki tudja, mikor fog. És addig meg ne haljak éhen. A magántanítvány fronton január első hetében heti 8 óra hagyott faképnél (munkahelyi gondokra, túlórakényszerre hivatkozva). Jött egy új muki, az meg a 3. alkalom után beijedt az eszperantótól (meg tőlem). Az eszperantótól, bzmg! Hogy ő lassabban akar haladni. De most komolyan, hogy lassabban? Minden órán tanuljunk meg egyetlen végződést? Na mindegy. Van még egy hely, ahol dolgozom, nyelvvizsgáztatásilag, ott meg a számlák terén akarnak bekeményíteni, ld. hogy szintén minél kevesebbet kelljen fizetni. Ja, és jan-febr. nincs is annyi vizsgázó. Illetve hogy kevés van.

Eddig mindig azt mondtam, hogy az a jó abban, ahogy megélni próbálok, hogy sosincs az, ami így az alkalmazotti létben pedig van, történetesen hogy kirúgnak, és hirtelen minden bevételi forrásodtól el vagy vágva. Jó, OK, most sem vagyok nullán, de komolyan nem jó a helyzet, és ami még rossz, az az, hogy nem tudni, mi lesz. Mert mintha ez a tetves válságnak nevezett hiszti most érne el minket igazán. Ugyanis mintha most dőlne be körülöttem minden. És ami a legrosszabb az az, hogy fogalmam sincs így hirtelen, hogy micsináljak. Évica aszongya, hogy nem félt engem, mert én olyan vagyok, aki a jég hátán is megél. Na jó, de mivan akkor, amikor nincs jég (se)?

2010. január 19., kedd

14:18 - From High Fidelity by Nick Hornby

Rob: The other girl, or other women, whatever. I mean, I was thinking that, they are just fantasies, you know? And they always seem really great, because there's never any problems. And if there are, they are the cute problems, like we bought each other the same Christmas present, or she wants to see a movie I've already seen, you know. Then I come home... and you and I have real problems, you don't want to see a movie I want to see, period. There's no lingerie...

Laura: I *have* lingerie!

Rob: You have *great* lingerie! But you also have cotton underwear that's been washed a thousand times, and it's hanging on the thing, and... And they have it too, it's just that I don't have to see it, because it's not in the fantasy... I'm tired ot the fantasy, cause it doesn't really exist. And there are never really surprises and it never really...

Laura: Delivers?

Rob:Delivers. Right.

2009. december 26., szombat

16:26 - Kvaterkázás családi ebédnél nálunk

Anyám: (hirtelen, csillogó szemmel) Szerintem ez a fiú nem is buzi, ha ilyen lelkesen mész Londonba.
Én: (nyugalmát próbálva megőrizni) Pedig buzi.
Anyám hitetlenkedve néz
Én: (hajszálnyit ingerülten) Na látod, ezért nem lehet neked mondani semmit. Mert mindig csak egyre tudsz gondolni.
Anyám: Miért, mire gondoljak?
Én lemondóan sóhajt

2009. december 7., hétfő

22:46 - Vajon?

Nos, az, hogy mostanában egyesek nem válaszolnak a megkereséseimre (most a sürgősekre gondolok) az:

a) teljesen normális társadalmi viselkedés;
b) azért van, mert sokszor én is tojok válaszolni másoknak, és most visszanyal a fagyi?;
c) nincs ígyebb, mint máskor, csak én vagyok paranoid;
d) passz?

2009. november 12., csütörtök

22:21 - És úgy vagyok, hogy sehogy se vagyok

Még mindig kicsit depizek, pedig itt volt Évica barátnőzési célzattal. De nem haladok a munkámmal (menekülőre fogtam a dolgozatjavítást), ellenállásom van begyűjteni a parkpénzeket, és továbbra is csak egy b. p. vagyok. Más gond nincs.

2009. november 11., szerda

11:15 - Mozi

Egyszer a TV-ben láttam egy Woody Allen dokumentumfilmet, aminek a végén szerepelt egy idézet Woodytól, ami valami olyasmiről szólt, hogy a mozi temploma azoknak, akik menekülnek a valóság elől, csak valahogy sokkal szebben, finomabban, szinte tiszteletet keltően volt megfogalmazva. Próbáltam többször is megtalálni ezt a mondatot az interneten, angolul és magyarul is, de nincs meg, úgyhogy be kell érnetek evvel. A lényeg, hogy így vagyok ezzel én is.

Amikor beülök moziba, még akkor is, ha előtte nem voltam benne biztos, hogy akarok-e, és kialudnak a fények, majd elkezdik vetíteni az ajánlókat, úrrá lesz rajtam egy bizonyos fajta áhítat, és kétségem sincs afelől, hogy ez a legeslegjobb hely, ahol éppen lehetek. Ezért nekem nincs is szükségem arra, hogy másokkal járjak, sokszor simán beülök egyedül. Mondjuk kicsit ciki így Magyarországon, hogy olyan hangosan tudok szórakozni minden poénon, így ha egyedül megyek, legalább nem égetem le egyetlen barátomat sem. De hogy ez mennyire kulturális, az abból is látszik, hogy a firenzei szabadtéri moziban a nyáron (Darióval, Katinával és Kojival) teljesen beleillettem a környezetbe ezzel a „különös” szokásommal. Így végül is nem olyan ciki, elvégre I wanna live my life full on, and laughing heartily whenever possible is clearly part of it.

Tegnap Adrien Brodyval randiztam. Na jó, nem is. Csak megnéztem a The Brothers Bloomot. :) Oltári jó film, ha szereted a csalós és kegyes hazugságos filmeket, mint pl. az Ocean’s 11, a Catch Me If You Can vagy a Big Fish, de ez egyik sem volt, hanem valamilyen átmenet ezek között. SPOILER: adott két csaló, amelyikből az egyik kiterveli a szitukat és lépéseket, a másik meg eljátssza a rá kiszabott szerepeket, ettől egy kicsit zabos is, mert úgy érzi nem a saját életét éli, és folyton ki akar szállni, de a végén rájössz, hogy minden-minden-minden arra megy ki, hogy Mr Saját Életet Akarok végre megkapja amit akar, és ezért Mindent Kitervelő Báty még a saját bőrét igaziból is hajlandó a vásárra vinni.

Szóval Adrien. Azt hiszem, nincs még egy színész, akire ránéznem egyszerre okozna ekkora gyönyörűséget és fájdalmat nekem, még Gad Elmaleh, „ez a szefárd barom” sem hat rám így. Ezt bebuktam, tudom. „I live in Notting Hill, you live in Beverly Hills.” És ha nem így lenne, akkor is, mekkora esélyem volna? Hagyjuk. Ennek örömére Darióval álmodtam, aminek ugyanolyan kb. semmilyen esélye sincs, dehát már csak ilyen szerkentyű az agy, amikor kompenzál. Silo szerint 3 dologtól szenvedünk: 1. olyan dolgoktól, amiket elvesztettünk, 2. attól, hogy félünk, hogy elvesztünk valamit, ami pillanatnyilag a miénk, és 3. olyasmitől, amiről azt hisszük, soha nem lehet a miénk. Könnyebb moziba járni és mindenféléket összeálmodni éjjelente, menekülni a valóságtól, mint a kezünkbe venni a dolgokat, hogy változtassunk a nyomorúságos kis életünkön. Ez futott végig az agyamon hazafelé jövet ma reggel, s ettől elég fancsali képet is vághattam, azt hiszem, amikor mind közül éppen a kocsijából kiszálló Csernus Imrével akadt össze a tekintetem. Bevállalom? Hát nem vicces?

Terápiás jellegű blogbejegyzés vége.

2009. augusztus 25., kedd

22:12 - Komment on ö randi és más

Miért van az, hogy a pasik elfelejtenek kérdezni az első (s ezáltal utolsó) randin, csak dumálnak, dumálnak (tök érdektelen dolgokról) és észre sem veszik magukat? Megáll az ész!

Ja amúgy ma összefutottam Mizoooval, és dumáltuk, hogy kéne csinálni megint koscsajos bulit, meg szembesétáltam a Pécsy Bercivel, és arra gondoltam, tökjó lenne vele is találkozni (és megismerni), mert ő 1 vicces figura. Még akkor is, ha ennyi év távlatából ez egy picikét talán furán veszi ki magát. Dehát 1. 2 hét Firenze után kicsit olasz lettem, és élni akarom az életem, és leszarom; 2. lehet hogy neki mégse (veszi ki furán magát), mert ő jófej. Ki tudja? 

2009. július 16., csütörtök

21:39 - Néha

Néha komolyan az érzem meghalok. Akkor érzem ezt, amikor nem jönnek össze a dolgok. Amikor kapom a pofámba a kudarcokat, amikor nemet mondanak, vagy nem is mondanak nemet, csak csinálnak, amikor emberek akkor érzik magukat többnek, hogy nem kötelezik el magukat valami mellett, amikor kifutok az időből, amikor nincs mit tenni, amikor sutba dobnám az egészet, amikor nincs pofám tovább próbálkozni, mert azt érzem vérgáz, amikor nem értem, másoknak mennyi energiájuk van, nekem pedig nincs, mert én kifulladok, s ezért másoknak van eredményük (nem vagyunk pragmatikusok, ó nem, nem!), nekem pedig nincsen, én csak magamra számíthatok.

2009. március 20., péntek

17:58 - Mert megérdemlem

Hát, nincs mese, most már el kell menni. Ugyanis megvettem a jegyem a keddi P!nk koncertre. Dilemmának vége. Legalább nem fogok sajnálkozni, mint akkor, amikor két éve nem mentem el a George Michaelre. Akkor megfogadtam, hogy még egyszer ilyet nem csinálok. Azt a tanulságot vontam le, hogy ha jön a kedvenced, nem szabad sajnálni magadtól, meg másokra várni: el kell menni. Ja, és legyél tájékozott. Még egyszer nem fordulhat elő olyan, mint 2004-ben, hogy nem tudom meg csak utólag, hogy a Simon és Garfunkel (!) kivételesen (!) Európában (!), Rómában (!), a Colosseumban (!) koncertezik (!).